Peter Toth is creating Groszmann Lili kutatás
0

patrons

$0
per month
KEDVES EMBER!

Támogatásod szeretnénk kérni egy olyan kutatási projekthez, melyet szabadidőnkben, magánszemélyek egyszeri adományaiból és saját zsebből finanszírozunk immár ötödik éve. Balázs István bükkzsérci ősökkel rendelkező grafikus és Tóth Péter, kommunikációs szakember,  Cserépfalu tiszteletbeli polgára vagyunk. Kutatjuk a múltat.

Lelkesedésünk töretlen, de tovább szeretnénk lépni. Úgy gondoljuk, hogy rendszeres támogatásokra van szükségünk. Nem jó, hogy a megrendelt digitalizált dokumentum díja, vagy a gyermekeink Túró Rudija között kell választanunk. Mindkettő fontos.

Miről is van szó?

1944 tavaszán egy borsodi falucska, Cserépfalu zsidó polgárait a mezőkövesdi gettóba, majd Miskolcon keresztül Auschwitzig vitték. Egyikük az akkor 18 éves Groszmann Lili volt, akit jelenlegi tudásunk szerint az auschwitzi gázkamrában pusztítottak el, számtalan más zsidó társával együtt. A történetet pár visszaemlékezőn kívül kevesen ismerték. Kutatásunk néhány személyes közléssel indult 2014-ben.

Azt gondoljuk, hogy fontos megismerni a kisemberek életét, sorsát és meghurcoltatását. Groszmann Lili ugyanolyan volt, mint bármelyik másik korabeli fiatal. Fontos azonban tudni, hogy épp ezért szinte mindenkiből lehet Groszmann Lili.

Kutatásunk során minden megszerzett információt nagyon gyorsan megosztunk egy webes felületen. Módszertani alapvetésünk, hogy forrásainkat, eredményeinket azonnal hozzáférhetővé tesszük, azaz leírt szöveget, szkennelt dokumentumot, fotót, videót bárki számára elérhetővé tesszük az interneten. Egyfajta interaktivitásra is számítunk, várjuk a kiegészítéseket, hozzászólásokat. Csak magánszemélyektől fogadunk el pénzbeli támogatásokat.
És ez így is marad.

Honlapunkon, a groszmannlili.xyz-n több mint 200 poszt, sok-sok kép, szkennelt anyag, feldolgozott anyakönyv, videók, interjúk, temetői fotók és videók találhatók.
Újabb weboldalt is indítottunk, a ZSTM.HU-t, melyen zsidó temetőket kutatunk föl és jelenítünk meg a térképen. Megtaláltuk az elfeledett cserépfalui temetőt, melyet hamarosan fel fogunk újítani, és azóta több hasonló temetőre is felhívtuk a fenntartók, az önkormányzatok figyelmét.

Minden év májusában emléksétát rendezünk azon az útvonalon, ahol 1944-ben elvitték a cserépi zsidókat.
2017-ben Auschwitzba is ellátogattunk. Ezt az utunkat szintén támogatásból valósítottuk meg.
blogon kívül a Facebookon is ott vagyunk, TwitterenInstagramon és Youtube-csatornánkon is megtalálsz.

A továbblépéshez nem csupán működési költségre, hanem egyéb tárgyi eszközökre is szükségünk van, illetve további tőkére ahhoz, hogy eljussunk a kiszemelt intézményekbe, ahol tovább kutathatunk.

A saját zsebünk már nem elég.

Kérjük, támogasd munkánkat rendszeres havi pénzadománnyal, Kedves Olvasó!

Mire költünk?

  • szerverfenntartási díjra,
  • kutatást segítő eszközök megvásárlására, szoftverekre,
  • kutatást segítő szolgáltatások vásárlására és egy alapítvány létrehozására, utazásokra.
  • Készséges intézmények leveleznek velünk, nagyszerű emberek küldenek dokumentumokat, szkennelnek nekünk „puszira”, jó lenne, ha mi is tudnánk fizetni egy-egy adatbázisért, elvégzett munkáért, kutatói helyért, mert bizony ezek is pénzbe kerülnek…
  • Kiemelt célunk egy ingyenesen hozzáférhető kiváló minőségű médiatár létrehozása és a projekt – különös tekintettel a temetői adatbázis – sokkal részletesebb dokumentációjának megosztása.

Hamarosan megalakuló alapítványunk kizárólag a kutatást és az ezzel összefüggő programokat finanszírozza majd.

Hol olvashattál már projektünkről?

LibrariusMagyar NarancsSzombatHuppaMezőkövesd.hu, Észak-MagyarországKibic

Hová szeretnénk eljutni?

Yad Vashem The Holocaust Martyrs’ and Heroes’ Remembrance Authority, Jeruzsálem, Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma, Cfát, Tel Aviv-i Diaspora Múzeum, United States Holocaust Memorial Museum, Washington, Auschwitz Birkenau Memorial and Museum, Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Mezőkövesd, Budapest Magyar Országos Levéltár, Magyar Zsidó Levéltár, Budapest, Főváros Levéltára, Bükkábrány, Mezőcsát, és persze Cserépfalu.

Köszönjük szépen a támogatást.

Mert nem élhetünk tudatlanságban.
Tiers
Havi 1 dollár
$1 or more per month 1 of 1000 patrons
Megölelünk + hozzáférés a Patreon-feedhez, ahol a kutatás aktualizált tartalmait osztjuk meg
Havi 5 dollár
$5 or more per month 0 of 500 patrons
Havonta összefoglaljuk neked, hogy mennyit haladtunk a kutatásban + az előző szint.
Havi 20 dollár
$20 or more per month 0 of 300 patrons
Az évenkénti Groszmann Lili emléknap mintájára egy általad választott időpontban vendégül látunk Cserépfalu és környékén, ahol bemutatjuk azokat a helyeket, ahol 1944-ben zajlottak az események + az előző szintek.
Havi 50 dollár
$50 or more per month 0 of 200 patrons
Megírjuk, hogy támogattad a kutatást minden posztunkban + az előző szintek.
Havi 100 dollár
$100 or more per month 0 of 50 patrons
A kutatásunk társult tagja leszel, ami azt jelenti, hogy a levelezésünkhöz és a tárhelyünkhöz hozzáférsz, élőben követheted a kutatást + az előző szintek.
Havi 500 dollár
$500 or more per month 0 of 10 patrons
Teljes jogú kutatói tagságod lesz, minden megbeszélésünkre meghívunk és várunk is + az előző szintek.
Goals
$0 of $100 per month
Az első mérföldkő! Ha összejön havonta ez az összeg, akkor már nem okoz problémát rövidebb utazásaink finanszírozása, a szerverek fenntartása, sőt akár elkezdhetünk gondolkozni a bővítésen is.
1 of 5

Recent posts by Peter Toth