paleotóp - Az őslényblog is creating science & education blog
0
patrons
$0
per month
Az Élet történelmének nyomában

A bolygón, ahol élhetünk, hatalmas szerencsénkre úgy 4 milliárd éve az élettelen kémiai részecskék anyagcserére és reprodukcióra képes sejtekké alakultak, és ebből hosszú-hosszú idő alatt elképesztő változatosságú és fejlettségű élővilág fejlődött ki. Ilyen bolygóból - bármennyire is próbálunk másikat találni - a mai ismereteink szerint mindösszesen egy van. Épp úgy, mint anyából. Talán ezért is hívjuk Földanyának.

Az őslénytan (paleontológia) az a tudomány, amely az élővilág fejlődéstörténetének eseményeit, és azoknak az egykori környezetre gyakorolt hatásait vizsgálja a régmúlt legkézenfekvőbb emlékei, az ősmaradványok segítségével.

Mi a Paleotóp blognál lelkes természetbúvárok vagyunk, akik szeretnék az ősélettel kapcsolatos érdekes történeteket és kutatási eredményeket testközelbe hozni azok számára is, akik eddig nem sokat hallottak erről az izgalmas tudományágról. Meg szeretnénk mutatni minél több embernek, hogy az élővilág története, ami egyben nekünk, embereknek is az őstörténetünk, mennyi lebilincselően érdekes fejezettel gyarapodott azalatt a felfoghatatlanul hosszú idő alatt, amíg az első egysejtű élőlényektől eljutott a ma ismert bioszféra varázslatos sokféleségéig.

A Paleotóp nem egy professzionális médiatermék, nem anyagi érdekek vezérlik, hanem a szerzők lelkesedése és szenvedélye a téma iránt, és az a célunk, hogy a mondanivalónk tényleg eljuthasson mindenkihez.
Ehhez azonban sokszor bele kell nyúlnunk a zsebünkbe, hiszen a tartalmak népszerűsítésének lehetőségét ma már nagyon kevés helyen adják ingyen.
Ha te is azonosulni tudsz a céljainkkal, egyetértesz a küldetésünkkel, és lehetőséged van egy minimális összeggel támogatni a munkánkat, kérjük, válaszd a Patreon oldalunkon található egyik donátori csomagot. Cserébe mi rendszeresen értesíteni fogunk téged a munkánk eredményeiről, és egyéb ajándékok is várnak.

Nagyon köszönjük!

Üdvözlettel:
A Paleotóp szerkesztői
Tiers
Bronz támogatói csomag (havi 1$)
$1 or more per month

A bronz támogatók

- rendszeres értesítőt kapnak, amiben leírjuk, hogy mire költöttük a támogatást

Ezüst támogatói csomag (havi 3$)
$3 or more per month

Az ezüst támogatók

- nevét feltüntetjük weboldalunkon, a támogatóink között (beleegyezés esetén)

Arany támogatói csomag (havi 10$)
$10 or more per month

Az arany támogatók

- kapnak egy Paleotópos, vagy őslényes pólót ajándékba

Platinum támogatói csomag (havi 50$)
$50 or more per month

- kapnak egy Paleotópos, vagy őslényes pólót ajándékba és

- kapnak egy nagyobb értékű ajándékot

Recent posts by paleotóp - Az őslényblog